Támogatóink

Ön itt van: KezdőlapHírek

Május 4–én nagyon szép időben tartottuk meg az éves közgyűlésünket a diószegi úti versenyállomásunkon.

Klubunk szervezésében Kovács István HA0KA mentorálása alatt a 2018. április 13 - 15. között Budapesten, a Vasúttörténeti Park területén megrendezésre kerülő Oldtimer Show alkalmából működő HG 5 OLDT speciális hívójelű rádióállomást üzemeltetünk.

Rádióamatőr Emléklap, Diploma megszerzésére is van lehetőség. Diplomakiírás, online log a honlapunkon már  elérhető.

A rendezvényről részletesebb ismertető itt tekinthető meg: www.oldtimershow.hu

A Rádiós és Szabadidő Klub támogatásával Arduino mikroszámítógépre alapozott szakkör, baráti kör alakul. Havi rendszerességgel fogunk találkozni egy később közösen egyeztetett időpontban.
A helyszín Debrecen-Józsa DMK Közösségi Ház. A szakkört régi barátunk Horváth Lajos vezeti.

Bizonyára a szép idő is közrejátszott, hogy telt házas volt a részvétel az immár 25. alkalommal megrendezett találkozónkon.

Rádiósklubunk a Debrecen-Józsa településen működő református gyülekezet gyereknapi rendezvényén segített. A reformáció 500 éves évfordulójáról a HG500REF speciális hívójellel adtunk hírt a rádióamatőr világ számára. Az érdeklődő gyerekeket a sok egyéb játéktól kellett elcsábítani egy kis éterfigyelésre.

Az íjászat és air soft lövészet pedig sok anyukát és apukát is ismét gyerekké varázsolt. Néhány fotót megosztunk veletek melyeket ifj. Kovács István készített.

A rádiósklubunk felkérést kapott, hogy a Petőfi Sándor nevét viselő általános iskolások egyik negyedik osztályát fogadja a versenyállomásunkon. Klubtagjaink jelentős része komoly segítséget, munkát vállalva vett részt az előkészítésben. Kicsit rendbe tettük a versenyállomásunkat, előszedtük a régi gyerektábor rendezvényeink megmaradt felszerelését, beszereztünk pár új dolgot. Izgatottan vártuk a gyerekeket és a kísérő tanárokat, szülőket.

A tanárok és szülők is meglepődve vették szemügyre, hogy milyen rend van. Az is meglepi volt, hogy ilyen sok program volt. A rádiózás bemutatása mellett volt teke, darts, csocsó, foci, kosárlabda, tollaslabda, röplabda, pingpong, íjászat, légpuska, air soft lövészet. A gyerekek csoportokra osztva forgószínpad rendszerben váltották egymást.

Nagyon gyorsan vége lett a napnak, bár a gyerekek szívesen maradtak volna és javasolták, hogy másnap ide jöjjenek az iskola helyett. Mi, akik segítettük a rendezvényt az osztályfőnöktől kaptuk a legnagyobb köszönetet és elismerést, mikor közölte velünk, hogy számára az volt a legmeglepőbb, hogy egy gyereket sem látott a mobiltelefonján játszani.

Néhány fotót megosztunk veletek, amiket Nagy Feri HA0NDN és Reszegi Csaba HA0DA készített.

HA0HK/Anti

A klubunk megtartotta éves beszámoló közgyűlését, melyen az elnökség beszámolt a 2016 évi eseményekről, eredményekről.

A tagság megszavazta az új alapszabályunkat, amely az egyéb esedékes változtatások mellett tartalmazza az új civil törvénynek megfelelő módosításokat is.

Az új alapszabály szerint megválasztottuk klubunk vezetését. Ezek a változások a bíróság jóváhagyása után válnak hatályossá, amelyről külön tájékoztatást adunk.

Elfogadtuk a 2017 évi főbb programjainkat. A rádióforgalmazás erősítése mellett, megtartjuk a tervezett kitelepüléseket, rendezvényeinket. Kiemelt szerepet kap a szeptemberi XXV. Nemzetközi Cívis rádióstalálkozó megrendezése. Tovább erősítjük a Honvédséghez fűződő jó kapcsolatainkat és katasztrófa helyzeti hírközlési képességeinket.

Flóra-Fauna kitelepülés 2017. május 10-14.

A Debreceni Rádiós Sport Klub és a Püspökladányi Regionális rádiós sport klub tagjai HA0KA István szervezésével ismét, HA FF Flóra-Fauna körzetek aktivizálására készülnek.

Ezúttal a Lázbérci TK HA FF 0028 és az Aggteleki Nemzeti Park HA FF 0001 a cél.

A két területet egy kitelepülés során tervezzük felkeresni, egymás után két-két napot eltöltve egy-egy helyen.

A Lázbérci TK Uppony településen május 10 szerda és 12 péntek között leszünk.

QTH-hánk egy gyönyörű Erdészház a  falu szélén a Lázbérci tó északi végénél.

 http://www.erdeszvendeghaz.hu/index.html



Az Aggteleki Nemzeti Parkban május 12 péntek és 14 vasárnap között leszünk az Éger turistaházban. Égerszög településtől északra 2 km távolságra.

http://www.szallaskiado.hu/eger-turistaszallo-egerszog/



Terveink szerint 1,8 MHz-től 28 MHz-ig minden sávon (ahol lesz terjedés) CW, SSB és digitális üzemmódokban dolgozunk, egyszerre több sávon és üzemmódban.



A kitelepülésen változó létszámú csapattal dolgozunk.

Akik részt vesznek jelen állás szerint:

HA0KA István, HA0HW Laci, HA0DI Pista, HA0LG Tóni, HA0MT Máté, HA0HV Sanyi, HA0DX Zoli, HG0GAL Gyula, HA7NB János, HA3FFG Géza, Árpi és István operátorok, meg akik még időközben csatlakozni szeretnének.



2017.03.14



HA0KA István.
Meghívó Debrecenbe, a XXIV. CRT-re.



A Rádiós Sportklub DebrecenCívis Rádióamatőr Találkozót tart

Rádióamatőrök, CB és PMR rádiósok, illetve a rádiózás iránt érdeklődők számára.

A találkozón az NMARK tagok szokásos Magyarországi éves közgyűlésüket is megtartják.


Helyszín: Debrecenben a DORCAS Kempingben.

Időpont: 2016. Szeptember 16-17-18.

Bővebb információ HA0KA weblapján….
Kedves Klubtagok 


Kissé megkésve elkészült a legutóbbi kitelepülésünk képes beszámolója és a honlapomról elérhető www pont ha0ka pont hu az első oldalon megtalálható ITT nevű linkről.
HA0KA

ISTVÁN

Url http://www.ha0ka.hu/T-ladany/index.html
HA0KA vezetésével egy kis csapat a HAFF-0045-ös körzetből jelentkezik június 3-5 között.
Az operátorok: HA0KA, HA0LG, HA0DI, HA0DX, HA0HV, HA0NAR, HA0GB, Árpi és Pisti
A rövidhullámú sávokon, CW-n, SSB-n és digitális módokban rádióznak az operátorok.

QTH Locator: KN08RB

Térkép
2016-ban is megrendezésre került a szokásos évi közgyűlés, mely egyrészt törvényben meghatározott kötelességünk, lévén, hogy civil szervezet vagyunk, másrészt alkalom ez a klubbot érintő belső ügyek "tárgyalására", végül és nem utolsó sorban kitűnő lehetőség egy könnyed beszélgetésre. A klubgyűlésen megbeszéltük a 2015-ös évben történt eseményeket, kitelepüléseket, fejlesztéseket és  természetesen a jövőben is szeretnénk folytatni ezt az utat. A klubgyűlésen természetesen nem csak a múlttal, hanem a jövőről is beszélgetünk. Fontosnak találtuk a versenyállomásunk műszaki állapotának megőrzését, karbantartását, fejlesztését. Megbeszéltük, hogy a jövőben is tervezünk kitelepüléseket családi napot és HA0 FF aktivitást.

képek az eseményről.....
Beszámoló a Szatmár-Beregi TK-ben tett Flóra fauna kitelepülésünkről.

A Debreceni Rádiós Sport klub és a Püspökladányi regionális rádiós klub tagjainak bevonásával március 13-15 közzé a HAFF-0011 flóra fauna körzetbe szerveztem kitelepülést. A kitelepülés helyszínéül hosszas keresgélés után a Túristvándi híres vízimalom melletti Vízimalom Panzió és kemping tökéletes helynek bizonyult. Bár Marika a panzió tulajdonosa el sem tudta képzelni mikor telefonon beszéltünk, mit is akarunk mi ott, de mindenben rendelkezésünkre bocsájtotta szinte az egész panzió és kemping területét. Mint utóbb kiderült egy csodálatosan szép helyre mentünk az udvaron hatalmas fákkal, amik tökéletesen megfeleltek az antennáink elhelyezésére.
Vasárnap reggel indultunk három kocsival hatan. Útközben Mátészalkán rövid pihenőt tettünk HA0LW Pista barátunknál. Hétfőn csatlakozott hozzánk HA0HW Laci és HA8MT Feri. Vasárnap az első háromsávos antenna letelepítése után HA0LG Tóni bácsi rögtön elkezdett forgalmazni, míg a többiekkel még további antennákat telepítettünk. 160-tól 10 méterig minden sávra volt antennák. Öt készüléket telepítettünk, egyszerre három üzemmódban tudtunk forgalmazni. Ennek és a csapat tagok remek munkájának, de nem utolsó sorban a bennünket megkereső amatőrtársak érdeklődésének köszönhetően több mint 1500 összeköttetést naplózhattunk.
A kitelepülésünkön kihasználva a jó időjárást nagy örömünkre számos látogatónk volt. HA3MN Egon és felesége Erzsike, HG0GAL Gyula és felesége Anci, HA0ML István és felesége, valamint HA0DX Zoli csapat tagunk felesége és gyermekei. Megköszönöm az ötletemhez csatlakozó amatőrtársak, csapat tagok munkáját. Végül, de nem utolsó sorban a résztvevők névsora:
HA0HW Laci, HA0DI Pista, HA0DX Zoli, HA0LG Tóni, HA8MT Feró valamint Árpi és fiam István vizsgára készülő operátorok.
Viszont hallásra a következő Tokaj-Bodrogzugba tervezett aktivitásunkon.

HA0KA István csapatvezető.

képek az eseméyről....
Debrecen Rádiós Sportklub az idei év első kitelepülését az, HA FF 0011 Szatmár beregi Tájvédelmi körzetben tartja. A kitelepülés 2016.03.13 és 2016.03.15.-ig tervezzük. Minden  RH sávra lesznek antennáink, a többi a terjedésen múlik. Elsősorban 3,5 , 7, 14, 21 Mhz-en fogunk rádiózni. Üzemmódok: SSB, CW, PSK és RTTY.

Árpi
A Regionális Sportklub Püspökladány és a Rádiós Sportklub Debrecen tagjai Augusztus 10. és 14. között kitelepültek a HA FF 25 és a HA FF 044-es tájvédelmi körzetekbe. A csapat tagjai HA0HW, HA0LG, HA0KA, HA0DI, HA0HV, HA0LD, HA0MT valamint két operátor Árpi és István voltak.

Kesznyéteni tájvédelmi körzetben az összekötetések zömét távíró üzemmódban készítettük, főleg 14Mhz, 7Mhz és 10Mhz forgalmaztunk. Nagyon jól sikerült telepítenünk az antennákat a hely adottságai miatt teljesen sík területen így viszonylag nagy terepen tudtunk telepíteni az antennákat és ennek köszönhetően nem zavartuk egymást a sávokon.  A két nap alatt közel kétezer összekötetést tudtunk létesíteni mind távíró, SSB és PSK digitális üzemmódokban.

A Tarna vidéki Tájvédelmi körzetben szintén az összekötetések zömét HA0LG Tóni közreműködésével távíró üzemmódban készítettük. Összekötetések születek még SSB és PSK digitális üzemmódokban is. A hely adottságai miatt itt már nem volt olyan könnyű dolgunk az antennák telepítésseben, de a klubtagok megbirkóztak a feladattal és sikerült itt is ezer összekötetést létesítenünk.

A körtúra végén mindenki kellően elfáradt, de ez a fáradtság a kellemes fáradtság volt rajtunk. Egyöntetűen mindenki pozitívan értékelte a kitelepülést és egyöntetűen megszavaztuk, hogy jövőre biztosan megismételjük ezt a csodálatos HA FF aktivitást.

Árpi


képek az eseméyről....
Rádiósklubunk 2015.06.26-án nagy örömmel tett eleget a MH. 5. sz. Bocskai István lövészdandár és a HTBK felkérésének, hogy vegyünk részt védőszentjük Szent László királyunk napja alkalmából megrendezett ünnepségeken. A dandártól sok éve kapunk, kaptunk már segítséget. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének (HTBK) pedig rádiósklubunk is tagja. RH, VHF, UHF frekvenciákon voltunk QRV. Bemutattuk a digitális rádiózást is. Több aktív állományú katona is felkeresett bennünket egy kis nosztalgiázásra.

A Világ több pontjáról kapott katonai vonatkozású QSL lapok nagy érdeklődést váltottak ki. Felmerült az igény egy speciális HG 0 MIL hívójel működtetésére, melynek lehetőségeit meg fogjuk vizsgálni. Egyik klubtagunk segítségével be tudtunk mutatni egy Garmin rino 530 HCX adó–vevő párt is, melynek a benne levő rádió, GPS, iránytű, nagy felbontású katonai tereptérkép, stb. lehetőségeiről közösen ábrándoztunk. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a gyerekek, bár nagy érdeklődéssel hallgatták a morse jeleket, figyelték a digitális üzemmód lehetőségeit hamar elcsábították a fegyverek. Klubunk Air Soft csoportja segítséget nyújtott, hogy a lövészetből is legyenek élményeik a fiataloknak. A kicsik pisztollyal és AK-47 mintájú fegyverekkel lőhettek célba a felfújt lufikra. A nagyobbak pedig a berendezett szituációs pályán hajthattak végre sikeres lőgyakorlatot. Felhasználva a tapasztalatokat jövőre még jobb, látványosabb bemutatóval fogunk részt venni a rendezvényen. (HA 0 HK)

Kedves Klubtagok

A versenyállomáson található 28Mhz antenna karbantartását elkezdtük Május utolsó hétvégéjén. A karbantartásnak nem lett vége, folytatás a következő hétvégén. Részleteket a karbantartásról később írunk. 

Képek az eseményről.....
Rádiósklubunk tagjainak célja az is, hogy lehetőségeihez mérten vegye figyelembe, mit tud tenni a rádióamatőr mozgalom fenntartása, népszerűsítése érdekében.  Évek óta ennek jegyében tartunk gyerektáborokat, rendezzük meg a Cívis Nemzetközi Rádióstalálkozót, üzemeltetünk 2 helyi átjátszó állomást. Már korábban is adtunk segítséget új rádiósklub alakításához, de ez csak akkor működőképes, ha az adott helyen elkötelezett, tenni akaró társakat tudunk megnyerni az ügynek. 
Kértük a Nemzetközi Magyar Amatőr Rádió Klub  közösségét (NMARK), hogy hívják fel a figyelmünket, ha új rádióamatőr állomás megalakításához alkalmas helyet, iskolát, gyerekotthont ismernek. 
Örömmel tudatjuk veletek, hogy Szatmárnémeti egyik elit középiskolájában megalakult egy új rádióamatőr közösség. Együttműködési szerződést kötöttünk a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal.  Klubunk képviselői a hét végén átadták a készülékeket használatra.  
A munka a Szatmárnémeti Rádiósklub keretei között, az ottani hívójeles amatőrtársak segítségével indult meg. Reményeink szerint hamarosan saját hívójellel, saját nevelésű rádióamatőrökkel fogunk az éterben is rádiózni.  Klubunk egy FT-857D rádió és a hozzá való tápegység, valamint a digitális üzemmódot is lehetővé tevő modemmel segíti a munkát. Megszerveztük a folyamatos kapcsolattartást. Figyeljük a munkájukat, az eredményeiket. Ha működőképes lesz az állomás továbbra is segítjük őket. 
Mi debreceni rádióamatőrök pedig várjuk azokat, akik akár határainkon túl is, új rádióamatőr állomás kialakításához alkalmas helyet, közösséget ismernek.  Klubtagjaink vállalták, hogy évente egy-egy állomás elindításához közel fél millió forint értékben, segítséget fogunk adni.  A forrásokat teljes egészében klubunk tagjainak munkavégzéséből teremtettük elő, de természetesen nem zárkózunk el, ha bekapcsolódnak mások is, akik nem csak a rádióamatőrök számának csökkenéséért aggódnak, hanem tenni is akarnak ellene.  (HA0HK)

Az eseményről készült képek:
Versenyállomáson az idei év első klubgyűlésünk pénteki és szombati napon remek időben, hangulatban és munkával telt. A versenyállomásra kilátogató klubtagok mindkét napon kivétek részüket a munkában. A versenyállomáson fatelepítés, takarítás, rendrakás a meglévő fák és szőlő metszése és locsolása történt a természetben. A versenyállomás épületében szintén rendrakás, takarítás és az antenna kábelek bevezetése történt. Szombat délben a munkánkat megkoronáztuk egy nagyon finom bográcsban készült babgulyással.  Pénteki és szombati napon nagyon jól haladtunk az előre eltervezett munkákkal. A hétvégi jól sikerült aktivitást a jövőben is tervezünk. Minden klubtársunknak köszönjük a hétvégi munkáját.  

A hétvégén készült képek....
2015-ben is megrendezésre került a szokásos évi közgyűlés, mely egyrészt törvényben meghatározott kötelességünk, lévén, hogy civil szervezet vagyunk, másrészt alkalom ez a klubbot érintő belső ügyek "tárgyalására", végül és nem utolsó sorban kitűnő lehetőség egy könnyed beszélgetésre. A klubgyűlésen megbeszéltük a 2014-es évben történt eseményeket, kitelepüléseket, fejlesztéseket és  természetesen a jövőben is szeretnénk folytatni ezt az utat. A klubgyűlésen természetesen nem csak a múlttal, hanem a jövőről is beszélgetünk. Fontosnak találtuk a versenyállomásunk műszaki állapotának megőrzését, karbantartását, fejlesztését. Megbeszéltük, hogy a jövőben is tervezünk kitelepüléseket családi napot és HA0 FF aktivitást.

Képek a közgyűlésről.
Kedves Amatőrtársak! A Rádiós Sportklub szeptember 19, 20, 21 én tartja a XXII.Cívis Nemzetközi Rádióamatőr Találkozót. Helyszine a szokásos, a debreceni Dorcas területe.
Részletek az alábbi linken.

http://www.ha0ka.hu/debr_tal.html
Rádiósklubunk  a segédoperátorokkal összesen 12 fővel vett részt a kitelepülésen.  RH és URH frekvenciákon közel 700 qso-t  sikerült létesíteni. Sajnos az antennatelepítési gyakorlataink még hagynak fejlődési lehetőséget.  A többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült a 25 perces szintidőnk alá vinni.  Nagyon szép és kényelmes szállásunk volt Pányokon.
http://www.hasdat.hu
A háziak mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Sajnos a csodaszép kis település sok háza elhagyatva, fiatalok, gyerekek nélkül elég lehangoló volt.  Ezt viszont bőven kárpótolta a lakosok kedvessége. Házi tej, friss túró, kemencében sült kenyér, bukta tette még emlékezetesebbé az ott töltött napokat.  Persze mi is megmutattuk, hogy a debreceniek is tudnak sütni, főzni, finom és egészséges étkeket készíteni.
 Sajnos esős időt is kifogtunk, így a falu közelében lévő HA WFF 047 erdei QTH -nk lehetőséget adott a terepen túlélési gyakorlat végrehajtásához is.
Mindenki nagyon jól érezte magát és közfelkiáltással szavaztuk meg, hogy a következő évben még nagyobb létszámmal fogjuk megismételni ezt a kitelepülést. Fotók is hamarosan felkerülnek az oldalra.
Köszönjük a sok állomás hívását, részvételét és elnézést azoktól, akikkel akár terjedési gondok, akár helyi QRM miatt most nem sikerült az összeköttetés QRX jövőre.
 
A hétvégi családi nap nagyon jó időben és remek hangulatban telt el. Rövidhullámon 7 és 21Mhz dolgoztunk phone üzemmódban. Digitális üzemmódban 7Mhz Bpsk31-en Donáth Laci (HA0LD) gyártotta az összekötetéseket. Rókavadászat is volt Szabó Máté (HA0MT) segítségével. Köszönjük a segítséget az antenna árbocok karbantartása és kötélzet rendbetételében Hársfalvi Istvánnak (HA0DI). A fuvarozásban részt vett Bodnár Gábor (HA0GB) és Molnár Antal (HA0HK) valamint Anti a rendezvényre gyönyörű régi szép rádiókat hozott bemutatás céljából. A helyszínen antenna árbocállításban és rádiók telepítésében mindenki kivette a részét ebben segítséget nyújtott még Ráczempek Lajos (HA0KD).
Köszönjük a részvételt és a segítséget mindenkinek.

Képek a kitelepülésről.
Kedves rádióamatőr társak a HA0KDA Rádiósklubunk 2014.08.30.-án reggel 10:00-tól előreláthatólag 18:00-ig a National Instruments családi napján fog kitelepülni.  A családi napon, rövidhullámon 7Mhz ,14Mhz phone és 14Mhz digitális üzemmódokban fogunk dolgozni. Valamint a debreceni 70cm és 2méteres átjátszókon leszünk elérhetőek. Minden rádióamatőr társat ezért arra szeretnénk megkérni, aki tud, legyen rádió közelben és vételkészen, hogy minél több összekötetést tudjunk csinálni. A célunk, hogy bemutassuk a rádiózás élményét és szépségét és lehet az érdeklődőkből lesznek a leendő sporttársak.
A HA0KDA nevében előre is köszönjük a részvételt az éterben. 
Előző123Következő
2. oldal / 3