A rendezők kérésére kivittünk egy válogatást Molnár Antal HA0HK régi katonai rádiók gyűjteményéből. Kiderült, hogy a látogatók között sok egykori katona is volt, akik nagy nosztalgiával, mutogatták, mesélték a készülékekkel kapcsolatos élményeiket a gyerekeiknek, unokáiknak. Mikor elmondtuk, hogy a rádiók nagy része működőképes és tervezünk, egy HG0MIL hívójelű állomást autentikus környezetben üzemeltetni, többen jelezték, hogy jönnek, hozzák az unokákat és nagyon szeretnék kipróbálni.
A legnagyobb sikere a Rádiós Tájfutás bemutatónak volt. Nagy tanulság volt a mi számunkra is, mert előző alkalommal is készültünk rá, de nagyon szolid volt az érdeklődés.
Most a rendezők kötelező programként vették fel arra a listára, melyet ha teljesítettek a látogatók, egy pecsétet kaptak. Ha a feladatok teljesítésével megszereztek minden lehetséges pecsétet részt vettek egy sorsoláson, ahol igazán ütős nyeremények voltak.
Sok gyerek volt, sokszor szülőkkel, nagyszülőkkel. Csak egy, a közeli erdőben elrejtett céladót - rókát - mertünk kitenni, hogy legyen sikerélmény. A megtalált rókánál volt egy jelszó, amit le kellett olvasni és bemondva kapták meg a igazoló pecsétet.
Nekünk minden köszönetnél többet ért, mikor csillogó szemmel jöttek vissza és dicsekedtek, hogy MEGTALÁLTAM! Apa mehetek megint, gyere te is…..
Szülők érdeklődtek, hogyan is van ez? Hol van ilyen lehetőség? Mikor elmondtuk, hogy mi debreceniek vagyunk, de Nyíregyháza az egyik fellegvára és több országos és világbajnok, és hogy Mo. rendezte az ifj. világbajnokságot, és, és…
Hogy miért nem hallott ő erről, hogy pont ilyent szeretne a gyerekének, mozgás, futás a szabad levegőn, a természetben, egy kis technikai ismerettel, meg terepismerettel, meg térkép ismerettel……
Bizony lapítottunk, hogy miért is nincs nagyobb lehetőségünk, reklámunk, stb.
A katonák, kadétok is ráérezhettek, mert érdeklődtek, hogy segítünk-e rádiófelderítési feladattal, a szomszédos 10–15 ha területű erdőben, egy komolyabb hadijáték részeként, egy embert próbáló járőrverseny megszervezésében? ( A válasz természetesen IGEN volt. )
Vittünk ki a drónjaink közül is egy kis technikai figyelemfelhívásra, hisz régi reményünk, hogy nyaranta gyerekeknek programként drónpilóta képzést is ajánlani fogunk.
Szóval levonhattuk a tanulságot, hogy vannak még itt feladataink, lehetőségek.
Azok a klubtagjaink, akiknek a munkája lehetővé tette ezt a kis örömszerzést:
Bodnár Gábor HA0BG, Gyulai Lajos HA0GPS, Horváth Lajos, Molnár Antal HA0HK, Molnár Antalné HG0UP, Nagy Ferenc HA0NDN, Dr. Radócz László HA0NAR, Szabó Sándor HA0HV.
A fotókat Cimre József és Nagy Ferenc HA0NDN készítette.
VY 73 HA0HK/ Anti
Ezúton szeretnénk megköszönni a Debreceni Rádiós és Szabadidő Klub közreműködését a 2026. augusztus 29-én megrendezett Újfehértói Honvédelmi Sportközpont Családi Napján.
A klub által bemutatott régi katonai rádiókból összeállított válogatás különleges és értékes színfoltja volt a rendezvénynek. A gyűjtemény nemcsak érdekes technikai látnivalót kínált a látogatóknak, hanem egy kevésbé ismert oldaláról is megmutatta a katonai híradás és a rádiózás világát.
Külön öröm volt számunkra, hogy a bemutató lehetőséget adott a személyes találkozásra és a közvetlen beszélgetésekre is. A látogatók kérdéseikre szakértő válaszokat kaphattak, miközben közelebbről is megismerhették azokat az eszközöket, amelyek egykor fontos szerepet töltöttek be a katonai kommunikációban.
Köszönjük, hogy a Debreceni Rádiós és Szabadidő Klub jelenlétével tovább színesítetted a Családi Nap programját, és egy olyan területet hoztál közelebb a látogatókhoz, amely egyszerre kapcsolódik a technikatörténethez, a honvédelmi hagyományokhoz és a rádiózás világához.
Nagyra értékeljük a felkészültséget, az igényes bemutatást és azt a közvetlen, nyitott hozzáállást, amellyel hozzájárultál ahhoz, hogy a program a látogatók számára még sokszínűbb és tartalmasabb legyen.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok, és hogy szakmai tudásotokkal, értékes gyűjteményetekkel és lelkesedésetekkel hozzájárultatok a rendezvény sikeréhez és a látogatók teljes megelégedéséhez.
Bízunk benne, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk hasonlóan jó együttműködésekre!
Köszönjük, hogy velünk voltatok!
Tisztelettel és barátsággal:
Tóth Szabolcs
Honvédelmi Sportszövetség
Honvédelmi Sportközpont – Újfehértó
létesítményvezető