Rádiós Sportklub Debrecen

4O28 Debrecen

Kassai u. 26.

------------------------------------------------------------------

Magyar Országgyűlés

Társadalmi Szervezetek Bizottsága

B u d a p e s t

 

 

 

 

 

T i s z t e l t   Elnök Úr,   Tisztelt  Bizottság!

 

 

 

 

A Rádiós Sportklub Debrecent 1990. 05.23.-án Tpk 60516/1990 sz. alatt jegyezte be a Hajdú-Bihar megyei bíróság.  Szervezetünk a technikai sportágak általunk művelt részének szervezése, a versenyeken való részvétel mellett az oktatásban, a technikai alapismeretek megismertetésében, elsősorban a gyerekekkel való foglalkozással veszi ki a részét a civil szervezetek által végzett munkából.

Klubunk működése az 1930-as években kezdődött. Bár politikával csak az átlagember szintjén foglalkozunk, a politikai széljárásnak megfelelően sorolták tevékenységünket hol ide-hol oda. Még napjainkban is előfordul, hogy MHSZ jogutód voltunk miatt hátrányos megkülönböztetésben van részünk, de a tíz éve ellenszolgáltatás nélkül, munkánk, családunk mellett  végzett, közfeladatokat ellátó tevékenységünk eredménye is, hogy úgy a helyi önkormányzati, mint országos pályázatokon való részvételünk egyre eredményesebb. Örömmel tapasztaljuk, hogy úgy kormány, mint a helyi önkormányzat anyagi lehetőségeinek keretein belül egyre nagyobb segítséget tud adni munkánkhoz.

Klubunkra rányomta bélyegét az-az áldatlan állapot, hogy a rendszerváltás viharai helyiségünket elfújta. Szervezetünk jövője további munkánk szempontjából pedig alapvetően meghatározó, hogy helyiséggondjaink megoldódjanak. Pályázatot adtunk be az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Ingatlanjuttatási Albizottságához, de mivel semmi visszajelzést nem kaptunk, úgy tűnik ez nem került regisztrálásra. Most az utolsó komolyabb lehetőség van arra, hogy megfelelő ingatlanhoz jussunk, hisz a megmaradt sportcélú ingatlanokat most osztják szét a rászorulóknak.

Problémánkkal felkerestük Halász János országgyűlési képviselőnket, aki ígéretet tett, hogy utána néz ügyünknek. Természetesen megértjük azt az aggodalmát, hogy szeretné elkerülni a pártosságot. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani, összefoglalva az ingatlanügybe tett eddigi lépéseinket. Összefoglalásunkat eljutatva a helyi, országos szervezeteknek valamint a sajtónak és Internetes oldalunkon is nyilvánosságra hozzuk, alátámasztva azt a vélelmezésünket, hogy körülményeink, eddig végzett munkánk alapján érdemesek vagyunk-e arra, hogy visszakapjuk, illetve továbbra is használhassuk ingatlanjainkat, vagy más szervezetek alkalmasabbak-e jobban tudják közös érdekünket szolgálva működtetni azt.

 

1.      Klubunk a rendszerváltásig Debrecen Kassai u. 26. sz. alatt volt. Itt oktatási központ, javítóműhely, adószoba, társalgó, raktár, műszerszoba és iroda helyiségek voltak a használatunkban, melynek alapterülete 300 négyzetméter körüli. A teljes épületet csak az MHSZ használta. A rendszerváltás után derült ki, hogy a tulajdonjog adminisztrációs gondatlanság miatt nem volt bejegyezve az MHSZ részére. Tulajdonos a Magyar Állam, kezelő pedig a Magyar Honvédelmi Sportszövetség volt. Az ingatlan 1990. szeptember 18-án még a sportklubunk használatában volt,  így az 1997 évi CXLII.tv. 2. § társadalmi szervezetek tulajdonszerzésére vonatkozó rendelkezései szerint arra tulajdonszerzési jogosultságunk volt.

 

 

2.      Klubunkat megkereste Kollár József akkori MDF alpolgármester, jelenleg FIDESZ önkormányzati képviselő, a város érdekeire való hivatkozással, egy használaton kívüli hodályba pakoltatta át ingóságainkat, ahol se víz, se villany. Jelenleg is ez áll rendelkezésünkre, minden szerződéses háttér nélkül. Várjuk, hogy mikor raknak ki bennünket az utcára. Klubunk tagjainak emberfeletti társadalmi munkája nélkül ez meg is történt volna és  mi is a többi hasonló rádiósklub sorsában osztozunk.

 

 

3.      Hajdú-Bihar megyében két ingatlan volt még rádiósklubunk nevére bejegyezve. Hajdúböszörmény Kassa u. 24. 19417 tulajdoni lapon nyilvántartott és Derecske Dr. Mustó Sándor u. 19. sz. 1506 sz. tulajdoni lapon nyilvántartott ingatlanok. Igénybejelentésünkre, hosszan hiánypótlási felszólítások, levelezések után értesített a Kincstári Vagyoni Igazgatóság : S-90900-00002/97, hogy igényünket elutasította. Ez nem egy törvényes határozat volt, így felszólítottuk, hogy hozzon jogszerű határozatot, mert azt annak záradékának megfelelően meg kívánjuk fellebbezni. A 10–15 oldalnyi levelezés során látható volt, hogy az említett szervezet nem a törvényhozó szándékának megfelelő eljárás során az arra jogosult szervezetek ingatlanhoz juttatását, hanem csűrés csavarás, kifárasztás, stb. taktika alkalmazásával azok kisemmizését, működésük lehetetlenné tételét az ingatlanok más szempontok alapján való szétosztását tartotta szem előtt. Egész működésük jogszerűtlen és az ingatlanjuttatási törvény szándékéval ellentétes volt. Szerencsére a választások utáni új kormány ezt felfedte és megpróbálja helyrehozni.

 

 

4.      Az eddigiekből is látható és hozzá nem értő által is jól érzékelhető, hogy milyen energiaráfordítást jelentett ez a tortúra egy tagok önkéntes adakozása, bevételi forrásból és fizetés nélküli társadalmi aktivistákra támaszkodó civil szervezet részére. Tisztelettel jelenthetem, hogy mi még ezek után is élünk, vagyunk. Tíz év továbbra is társadalmi munkában végzett, közérdeket szolgáló és úgy Debrecenben, mint az ország és a közel 10 milliós nemzetközi rádióamatőr társadalom előtt munkánkkal, gyerektáborainkkal, versenyeredményeinkkel, a mindennapok rádióforgalmazásával megbecsülést és tiszteletet szereztünk Debrecennek, országunknak. Igen. El is fáradtunk, sokszor elkeseredtünk, de valahogy összeszedve magunkat újra és újra csatába tudtunk indulni. Mert bizony nincs vége.

 

5.      Jelenleg újra kiírtak egy pályázatot, melyről, mivel továbbra sincs fizetett erre specializálódott alkalmazottunk csak a legutolsó pillanatban értesültünk. Időben beadtuk a pályázatunkat, bár annak kacifántos kiírása miatt már mindenféle formai követelményeknek nem tudtunk megfelelni. Reméljük, hogy ez a kormány figyelembe véve az eddig végzett munkánkat, eredményeinket ingatlanhoz fog juttatni bennünket. Így biztosítva lehetne egy sok évtizedes generációkon átnyúló, olyan munka folytatása, melynek során mindig megújulva nagyon sok fiatal ismerkedett meg az elektronika, rádiótechnika, számítástechnika szépségeivel. Hogy nem került, olyan helyzetbe, hogy választania kellett a drog, a deviáns magatartás között. Hogy továbbra is a XXI. század kihívásainak is megfelelő, olyan fiatalok műveljék ezt a szabadidős tevékenységet, akik majd tovább viszik tenni akarásunkat, példát mutatva unokáiknak, ahogy mi is erőt merítettünk tanítóink elkötelezettségéből.

 

 

6.      Van Debrecenben egy ingatlan, ami pályáztatásra került, a Vágóhíd u. 26. sz. alatt. Mi igényt tartunk erre a volt MHSZ  ingatlanra. Néhány indok kérelmünk alátámasztására :

 

 

 

7.      MHSZ jogutódként egyedül vagyunk a megyében. Két rádiósklub tulajdonát képező, jól felszerelt épületet adtunk a közösbe, melynek egyike sem szolgál rádióamatőr célokat.

 

 

 

8.      Működésünk, tevékenységünk társadalmi hasznossága kétségbevonhatatlan és elsősorban a fiatalok szükségletét elégíti ki, úgy, hogy közben rövid és hosszú távon a lakosság minden rétege élvezi előnyeit.

 

 

9.      Jelentős szociálpolitikai feladatokat is ellátunk. A hátrányos helyzetű gyerekekkel külön foglalkozunk, hisz nem minden család engedheti meg, hogy jelentős anyagiakat fordítson a technikai eszközök beszerzésére.

 

 

10.  Tevékenységünk egy szabadidős tevékenység egy hobbi. Reményeink szerint ez is marad. De felelős embereknek tudniuk kell, hogy egy esetleges katasztrófa helyzetben a rádióamatőrök egy működőképes jól szervezett világméretű hírközlőláncot adnak.

 

 

11.  A technikai eszközök köztudottan költségigényesek. Néhány iskolának nyújtunk segítséget szakköri foglalkozásokhoz, de egy felszerelt rádióállomás több millió forintba kerül. Célszerű koncentrálni az erőforrásokat és a város iskolásainak egy helyen biztosítani lehetőséget.

 

 

12.  Ma, ahogy mondani szokták az Internet a vízcsapból is folyik. A rádióamatőröknek ennek fejlesztésében is meghatározó szerepük volt, hisz a 1970-es évek óta használnak egy csomagkapcsolt világhálózatot, de itt a technika „emberközeli”. Nem csak használják a gyerekek, hanem szinte játszva ismeri meg a működési elvet megalapozva a későbbi szakmai hozzáértést.

 

 

13.  A jelzett, jelenleg jó állapotban lévő ingatlant nem elég megszerezni. Szükséges annak állagát hosszú távon megőrizni, költség hatékonyan működtetni, úgy hogy a város más, helyiséggel nem rendelkező társadalmi szervezetei is élvezzék előnyeit. Erre megfelelő kapcsolatokkal és tervvel rendelkezünk.

 

 

14.  Társaimmal az elmúlt tíz év munkájával bizonyítottuk, hogy méltóak vagyunk a támogatásra. Mi nem fogjuk eltékozolni a közösből kapott javakat. Klubunk tagjai a családi kassza maradékából adták össze azt a pénzt, amit egy külterületi rádiós versenyállomás megvételére fordítottunk. Bizonyítva, hogy a gyakran jellemző, közösből a magántulajdon felé mutató privatizációs út fordítva is működhet.

 

 

Ki lenne alkalmasabb, jogszerűbb igénylő, mint mi? Kíváncsian várjuk a döntést.

 

 

Klubunkról, a rendszeresen megrendezésre kerülő nyári gyerektáborainkról további információkat lehet találni honlapunkon 

 

 

http://ha0kda.movinet.hu címen.

 

 

Támogatásukban reménykedve tisztelettel kíván jó munkát

 

 

 

 

 

    Molnár Antal

                      a

              Rádiós Sportklub Debrecen

        klubtitkára

 

 

 

Debrecen 2001. február 05.